Tibor informatikus egy nagyvállalatnál. Ismerős ismerősének az ismerőse a Műszaki Egyetemről, jóformán már az enyém is. Oké, lehet, hogy ezzel túlzok, mert mindössze arról van szó, hogy szükségem volt néhány programra, ő pedig készségesen telepítette. Azt mondták róla, hogy penge. Még jó!
Ezzel résnyire ki is nyitottam az ajtót. Biztosra veszem ugyanis, hogy sok nőt nyúz azzal a környezete, hogy lehetetlen elvárások miatt nem ad esélyt annak a helyes-rendes férfinak, aki még a csillagokat is lehozná az égről. Tudom, én még a kákán is, de ami engem illet: egy szál gerberának jobban örülnék. Vagy egy Sportszeletnek. Már ha lehet választani.
Tibor úgy gondolta, lehet. Méghozzá engem. Nem sokat teketóriázott, el is hívott randizni. Utálom egyébként ezt a szót: randi. Olyan erőltetett, és hülyén is hangzik. No, mindegy, szóval olyan kocsmát javasolt, amiről még az életben nem hallottam – hm, biztosan el akar kápráztatni egy új hellyel, gondoltam. És még térképet is mellékelt, mert tudja, hogy igen pocsékul tájékozódom. Egyem meg, milyen figyelmes, de tényleg! Apám ebben a helyzetben azt tanácsolta volna, hogy szórjak a földre kukoricadarát, úgy biztosan megtalálom a hazafelé vezető utat.
Változnak az idők. De az nem, hogy vannak férfiak, akik szinte meg sem mukkannak, és a nőnek kell szórakoztatni őket, míg feloldódnak. Nos, Tibor nem ilyen. Ez a szerencséje, mert a krimó ránézésre inkább a hatvanas korosztály körében népszerű: ahogy hallom, Józsi bá’ nem engedi a félkarúhoz Dezsőt. Áll a bál. Dezső hőbörög: „Te! Tee! Te József, fi-figyelj! Már! Vettem két szilvát! Érted?! Enyém gép! Megegyezz, megegyeztünk!”
Tibor erre elsüt egy viccet. Nem értem, de nevetek. Biztosan jól esik neki. Megerősítésnek vehette, mert azt mondja, tud még egyet. Vajon ha nem erőltetem meg magam, csak épp egy kicsit felhúzom a szám sarkát, veszi, hogy nem kéne több? Vette. Hű, jól van! Témát is vált. Erősen koncentrálok, mert be nem áll a szája. Többszörösen összetett mondatokban beszél. Annyit azért felfogok, hogy az egyik cég honlapját költöztetik. Roppant izgalmas. Azt mondja, be kell állítani a proxyt a régi helyről az újra, és akkor folyamatosan működik minden, bármikor is legyen az átállás. A DNS elterjedés sem befolyásol! Most őszintén? Engem sem. Majdnem bevallom neki, végül úgy döntök, kivárok. Csak remélni tudom, hogy vannak rejtett tartalékai.
Vannak. Úgy tűnik, az IP-címmel minden oké, mert már a szerepjátéknál tartunk. Képzeljem el, anno a koleszban mindenki ezt játszotta: fehér lepedőbe csavarva ültek a hosszú folyosón. Elképzelem. Mint ázott csurik a villanyvezetéken. Lelkesen folytatja: ha jó idő volt, kimentek a Margit-szigetre csatázni. Vittek kardokat, mindenféle ruhát és szerszámot. Felhúzom a szemöldököm, mire megnyugtat: A Gyűrűk Urából adtak elő jeleneteket, azért.
Nem merem megkérdezni, most mi a helyzet. Olvas a gondolataimban, mert sajnálkozva meséli, hogy szétszéledt a csapat. Gondolom, mindenki elkezdett dolgozni, vagy másik városba költözött. Még csak az kéne! – tiltakozik. Úgy értette, hogy van, aki elkezdett dolgozni, és már nem jár vissza annyit a kollégiumba. Ő igen! What a man! – gondolom, miközben a vadonatúj űrhajó-szimulátorról beszél. Nem bírom, nem bírom, nem bírom. Egy épkézláb ötlet sem jut eszembe, hogyan lépjek le. Nincs mit tenni, hirtelen felállok, és csak annyit mondok: köszi az élményt!
