No, No, No, No, There’s no limit! Üvölt a 2 Unlimited slágere. Elképesztő! Mintha újra hetedikes lennék! Ha ezt tudom, rikító cuccban jövök, elég snassz ez a fekete rajtam. A többi csaj UV-színekben nyomja, kicsit káprázik is a szemem. Szökellnek, mint a gazellák. Na, de átadom magam én is a ritmusnak, éljen a kick-box aerobic! Hűha, ez komoly, már a bemelegítés végén sajog a lábam, és menten leszakad a hasam.
Ez így nem állapot, de azért is kibírom. Oké, megvan: leghátulra sasszézok, hogy el tudjak síbolni pár kört. A koreográfiát persze folyton elbénázom, összevissza forgok. Hopp, ez az! Eltaláltam az irányt! Röhögök. Röhögnék, ha nem szúrna annyira az oldalam. „Balra fordul, jobbal üt – mantrázza Viktor, az edző. A latina lány is ott hátul!”
Jól van már, azon vagyok! Nyugodtan szégyeníts meg a csoport előtt! Figyelek, hogy ne figyelnék, sőt, az jutott eszembe: legközelebb masnit kötök a jobb csuklómra, hátha úgy jobban megy. A masni-nem masni problematika egészen magába szippant – az első fél óra el is megy vele. Utána viszont iszonyatosan szenvedek: a sok no-no-no-nótól zsong a fejem. Megőrjít ez a végtelen mix.
Vége! Ó, te jó ég, de jó! Kibotorkálok az öltözőbe, közben egykedvűen szembesülök a tükörképemmel: vörös a fejem, csapzott a hajam, a sminkem rég elkenődött. Very sexy, meg kell hagyni. Remélem, egy ismerőssel sem találkozom. Sőt, senkivel sem találkozom.
Gyorsan összepakolok, majd elbambulva vonszolom ki magam az épületből. „Hello, először voltál nálam?” – kérdezi Viktor. Na, már csak ez hiányzott! Tökéletes időzítés! Mosolygok, mást nem tehetek. Velem ellentétben rajta szemmel láthatóan semmilyen külsérelmi nyomot nem hagyott az óra. A farmer plusz kapucnis felső kombóban egész jól néz ki. Ez a szerencséje, mert a cicanadrág, amiben az órán nyomta, elég nagy tévedés volt. Gáz, na. Nem leszek bunkó, nem teszem szóvá. Egyelőre. „Kicsit darabos a mozgásod, de nem vészes!” Hm, mégiscsak szóvá kellett volna tennem! „Merre mész? Moszkva tér? Tényleg? Én is!”
Máris együtt villamosozunk. Mi lesz ebből? Mi lenne, csak annyi, hogy meghallgathatom, mennyire fantasztikus sportember. Gyerekkorától úszott meg futott, majd jött a kick-box, és újabban a fegyencedzés - húzódzkodnak, tolódzkodnak, fekvőtámaszoznak, hasaznak a haverokkal. És azt is képzeljem el, hogy úgy mászik le hídállásba meg vissza, mint egy macska! Aha, már értem! Tehát nem véletlen a cicanadrág! Ezután lazán bedobja, hogy húszéves koráig egyetlen könyvet sem olvasott, és most már nem is tervezi. Tényleg nem? Kár. A reakcióm betalál, látom a fején, hogy mindjárt lesz itt nemulass.
Nem baj, már csak három megálló, fél lábbal is kibírom. Bírnám, ha nem jönne rá a rapli. „Kéne fogynod hasról, nem?” De. „Combról is le kéne faragnod pár centit, nem?” De. „A tartásod is szörnyű, nem?” De. „A melled sem igazi, nem?” De!
A sikeres offenzíva után úgy tűnik, kiadta a gőzt, és megenyhülve folytatja: „Milyen pasik jönnek be külsőre?” Barna haj, barna szem, borosta… „Ja, nem úgy, hanem hogy a bicepszméret milyen legyen?” Ö, ezen még nem gondolkodtam. „Nem? De a kockás has csak bejön?” Jaj, elhiszem, nem kell megmutatni!
Mikor jön már a Moszkva tér? Menjünk már gyorsabban! Húsz perc alatt egyetlen közös pontot sem sikerült találnom. Neki igen. Köti az ebet a karóhoz: „Gyere szerdán órára, és nyugodtan állj az első sorba. Csinálunk helyet a profik között, aztán megdolgozzuk aztat a hasat!” Huh, aztat lehet, de az enyémet tuti nem!
