Se éjjelem-se nappalom, nem tudok enni, nem tudok aludni, a munkára koncentrálni meg pláne nem, mert csak ő, vagyis csak Ő jár a fejemben. Ismerős, ugye? Nos, Robert Sternberg amerikai pszichológust is erősen foglalkoztatta – többek között – a szerelem kérdése. 37 éves korában, 1986-ban ki is dolgozta a szerelem háromszög-elméletét, mely szerint minden szerelemben három különböző tényező játszik szerepet: az intimitás, a szenvedély, valamint az elköteleződés.
Intimitáson azt érti, hogy képes vagyok kitárulkozni a partnerem előtt: meg tudom vele osztani az érzéseimet (az Annyira boldog vagyok, hogy jól sikerült a prezentációmtól az Őrületbe kerget a szomszéd macskájáig), és el tudom neki mesélni, milyen nap napom volt, sőt, azt is, hogy gyerekkoromban nem szerettem a tökfőzeléket, manapság viszont vígan megeszem. A második tényező, az elköteleződés arra utal, hogy leteszem a voksom valaki mellett; döntöttem: nekem ő a legjobb, ezért nem kacsingatok sem jobbra, sem balra – bármekkora is a kísértés. A szenvedély pedig önmagáért beszél: fizikailag vonzódom a partneremhez, nekem ő a férfi, és neki én vagyok a nő, a hálószobában sem unatkozunk. Persze egy-egy kapcsolat kezdetén a szenvedély magas hőfokon ég, majd alábbhagy, ugyanakkor az intimitás faktor az idő előrehaladtával nő (aggodalomra tehát semmi ok).
Sternberg korántsem elégedett meg a fenti három tényező azonosításával - olyannyira nem, hogy az összetevőkből mindjárt hétféle szerelemtípust rakott össze. Szerinte a tökéletes szerelem – melyben az intimitás, az elköteleződés és a szenvedély egyszerre van jelen -, ritka, mint a fehér holló, de nem lehetetlen, ha megdolgozunk érte (Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!).
Ha a tökéleteset nem is osztogatják csak úgy, a romantikus szerelmet jó eséllyel átélhetjük: a legtöbb bimbózó kapcsolatra ugyanis ez jellemző – túlfűtött szenvedély és intimitás (beszélgetünk-becégezgetünk-simogatunk), aztán ha kellőképpen lenyugodtunk (már nem öltözünk át naponta háromszor, hogy tessünk), a romantikus szerelem átcsaphat élettársi szerelembe, melyben az intimitás megmarad, de a szenvedélyt felváltja az elköteleződés.
Az is előfordul, hogy vonzódom a partneremhez, és csak ő van nekem, de köszönöm, nem kérnék abból, hogy a másik a sztorijaival traktáljon, vagy az érzéseit boncolgassuk. Sőt, ha engem kérdeznek, a különélés hallatán csillog legszebben a szemem – na, ezt nevezi Sternberg végzetes szerelemnek.
Aztán beszélhetünk még csupán a szenvedélyre épülő őrült szerelemről, no meg a barátiról, mely a nevéből adódóan barátságra épül, illetve az üres szerelemről, ahol nemcsak, hogy nem vonzódom a partneremhez, de az sem igazán foglalkoztat, hogy mit érez. Nos, tessék kérem választani, kinek-kinek ízlése szerint.
