Sokunkban felmerül a kérdés: miről beszélgessünk az első (és második, majd az azt követő) randin, hogy ne rontsunk ajtóstól a házba, de azért mégis mondjuk valamit magunkról? Természetesen nyomot akarunk hagyni a másikban, de nem mindegy, ho...gy milyet.
Az önfeltárás úttörője a kanadai Sidney Jourard, aki a témával kapcsolatos kutatásait az 1971-ben megjelent The Transparent Self című művében összegzi. Kidolgozta a saját magáról elnevezett önfeltárási kérdőívet is, melyben hatvan témát sorol fel - a teszt felvétele során a résztvevőknek azt kellett eldönteniük, kivel miről beszélgetnének. A szerző azt találta, hogy az időjárásról, programlehetőségekről, illetve a munkánkról szívesen cseverészünk szinte bárkivel, de vannak olyan dolgok, melyeket csak a hozzánk közel állókkal osztunk meg (ezen senki sem csodálkozik, ugye?) – ilyenek például a legbensőbb érzéseink vagy az anyagi helyzetünk.
Az önfeltárás úttörője a kanadai Sidney Jourard, aki a témával kapcsolatos kutatásait az 1971-ben megjelent The Transparent Self című művében összegzi. Kidolgozta a saját magáról elnevezett önfeltárási kérdőívet is, melyben hatvan témát sorol fel - a teszt felvétele során a résztvevőknek azt kellett eldönteniük, kivel miről beszélgetnének. A szerző azt találta, hogy az időjárásról, programlehetőségekről, illetve a munkánkról szívesen cseverészünk szinte bárkivel, de vannak olyan dolgok, melyeket csak a hozzánk közel állókkal osztunk meg (ezen senki sem csodálkozik, ugye?) – ilyenek például a legbensőbb érzéseink vagy az anyagi helyzetünk.
Vizsgálatában nemi különbségekre is felhívja a figyelmünket - először is: köztudott, hogy míg a nők kiteszik a szívüket az asztalra, addig a férfiak hajlamosak hallgatásba burkolózni (majd belebetegedni). Másfelől, a nők leginkább édesanyjukkal és barátnőikkel osztják meg az érzéseiket, a hierarchiában őket követi a partner, majd az édesapa. A férfiaknál is az édesanya és a barátok állnak az első két helyen, de náluk az apa még dobogós, míg a barátnőnek be kell érnie a negyedik hellyel.
Ahogy Jourard mondja, az önfeltárás önfeltárást szül, a kapcsolat meg szépen mélyül – már ha fokozatosan adagoljuk az információmorzsákat. A szűkszavúság nem vezet sok jóra, de az sem, ha körbefolyjuk a másikat, mint egy folyó. Ezzel Rubin (1973) is egyetért, aki egy reptéri váróterem utasait környékezte meg: a kezükbe nyomott néhány írást, majd arra kérte őket, hogy kézírás alapján véleményezzék azokat. Nagyon cseles volt, mert valójában mindegyik szöveg ugyanannak az embernek a tollából származott, csak tartalomban volt eltérés – az első kevés, a második közepes mértékű, míg a harmadik túlzottan intim jellegű információval volt teletűzdelve. Az eredményeket összesítve azt találta, hogy a résztvevők a közepes szintű önfeltárással szimpatizáltak leginkább. A kevés információ nem csigázta fel kellőképpen az érdeklődésüket, a túlzottan bizalmas írás pedig ellenérzést váltott ki.
Nem érdemes tehát az első néhány találkán elsütni minden puskaport. Persze: beszéljük magunkról, de ha egy mód van rá, ne traktáljuk a másikat gyerekkori sérelmeinkkel vagy éppen aktuális szorongásainkkal. Ráérünk arra még!
